Vác-Pécs 1-1
Kis Iván 2007.05.26. 20:56
A piros-feketék győzelmük esetén bentmaradtak volna.
Mialatt a házigazda a szép búcsúban reménykedett, a baranyai együttes - kilenc sikertelenül abszolvált forduló után - azzal az eltökélt céllal tűzte ki a három pont begyűjtését, hogy a soron következő idényt is az élvonalban kezdje meg. Az első játékrészben megfontolt játék folyt a pályán, de akár úgy is fogalmazhatnánk: a csapatok a mezőnyben még elfogadhatóan adogattak, a tizenhatos előterébe érve azonban kitűnt a pályán lévők tanácstalansága. A többet támadó Pécs az első 45 percben csak meddő mezőnyfölényig jutott a kontrákra építő Váccal szemben. A játék képében eleinte nem tapasztalhattunk változást, a kocogós iramot aztán kivártatva lendületesebb futball váltotta fel. A 72. percben a cserecsatár Horváth Péter révén előnyhöz jutott a Pécs, és Fehérváron alig néhány pár perccel később a piros-feketék számára kedvezően alakult az eredmény (2-2). Szabadosék azonban nem tudták megőrizni előnyüket, pedig ha győztek volna, biztosan bentmaradnak. Ezzel viszont a Vác mellett a PMFC is elbúcsúzott az élvonaltól.
Nagy Tibor (Vác, megbízott edző): - Köszönöm játékosaimnak az egész éves teljesítményét. A gyenge anyagi háttérrel ezt a teljesítményt tudtuk elérni, mindenesetre ha ősszel kicsit több szerencsénk lett volna, tavaszra lett volna esélyünk a bentmaradásra. Sajnálom a Pécset, mert szimpatikus csapat, de nem ezen a mérkőzésen dőlt el az első osztályú tagságuk. Schneider Gábor (Pécs, megbízott edző): - Hetek alatt a mennyből a pokolba jutottunk, és ezen a mérkőzésen a reményt is elvesztettük, de bízom abban, hogy a hitünk megmaradt, és Pécsnek nagyon rövid időn belül újra első osztályú csapata lesz.
|