Kaposvár-Paks 2-0
Kis Iván 2007.05.26. 20:58
A Paks jóval tudása alatt futballozott.
Többek között múlt heti, idegenbeli győzelmének köszönhetően a Kaposvár páholyból figyelhette az eseményeket, a kiesés már nem fenyegette, de egy győzelemmel a Honvéd elé kerülhetett volna. A Paks azonban nem ígérkezett feltétlenül könnyű ellenfélnek, ugyanis Lengyel Ferenc csapata egyre masszívabbnak tűnik. A talákozó nem kezdődött viharosan, és jó tíz percig helyzetek sem nagyon akadtak. Aztán a Rákóczi kicsit bekezdett, és több távoli lövéssel is próbálkozott, ám ezek közül csak Oláh szabadrúgás utáni kapufája érdemelt említést. Aztán amilyen hirtelen kapott lábra a hazai csapat, olyan lendülettel vissza is vett az iramból. Ezek után már csak a szünet hozott jelentős változást a mérkőzés képében. A fordulás utáni percekben a Paks immár lecserélte második csatárát is, de ez sem hozott minőségi változást támadójátékában. Ellenben a másik oldalon a két csatár - ha kicsit későn is - hozta a mérkőzést. Negyedórával a lefújás előtt Oláh lőtt a kapuba, nyolc perccel később Alves tette ugyanezt fejjel, 0-2. A vendég zöld-fehérek nem fejtettek ki komoly ellenállást, így a Kaposvár ezzel a győzelmével - pontegyenlőséggel, de több nyert meccsel - megelőzte a Honvédot, és a hetedik helyen zárta a bajnokságot.
Prukner László (Kaposvár): - Gratulálok a Paksnak a bentmaradáshoz! A két csapat az első félidőben eléggé visszafogottan játszott. A második játékrészben felpörögtek az események, és a nagy küzdelemben szereztünk két gólt, ezzel a klub történetében másodszor végzett a hetedik helyen. Lengyel Ferenc (Paks): - Gratulálok a Kaposvárnak a bentmaradáshoz! Köszönöm csapatomnak, hogy izgalommentessé tették ezt a mérkőzést... Ilyen játékkal nem nyerhettünk!
|